2. nap

Ma reggel fél 8 kor kezdtem. Úgy néz ki mindig ekkor fogok.

A kisfiu már a konyhába volt, megterítette az asztalt nekünk reggelire. Jó volt látni azért, hogy gondoskodó, és nem csak magára gondol, hanem rám és a kislányra is. Tetszik, h minden reggel már az egyenruhájukba jönnek le, és nem nekem kell nógassam őket.  Reggeli után egyet idétlenkedtek, éngem meg zavart, h nem tok határozottabb lenni, h leállítsam őket. Nem azért akarom leállítani, mert sztem baj van azzal ha játszanak, csak mert tom, h a szülök ezt nem éngednék meg...Nem szeretném ha kihasználnák azt h nincsenek ott a szülők s akkor lehet mindent csinálni.

Majd O gyakorolt a zongorán. Jött le G és leordította a fejét, minden ok nélkül. Nem szólhattam bele, pedig jött h megmondjam, h már bocs O gyakorolt eleget, és éppen csak mutatta nekem hogy milyen hangokat lehet csin a zongorával. Persze hiába próbálta O magyarázni neki, nem érdekelte, csak ordított.

Majd elvittük őket a suliba. Haza jöttünk, egyet portalanítottam a gyerekek szobájába és a lépcsőket.

Fél 4-től újra munkának láttam, habár ha őket kérded nem volt munka, mert csak ültem és figyeltem. Fél 7 kor ki KELLETT velük menjek judo-t nézni, ami tartott fél 9 ig! Jaj DE EZ SEM MUNKA, HISZ CSAK ÜLTEM! Nem számít h az ÉN szabadidőmből ment. Így ma is 7 órtá dolgoztam, de sebaj!

Haza jöttünk, apukának köszöntem, ő vissza sem köszönt, még csak rám sem nézett..

Fogtam magam s bejöttem a szobámba és azóta sírok.